Petíció az angol egészségügyi államtitkárnak
NEM a háromszülős gyermekek létrehozására
NEM a háromszülős gyermekek létrehozására
Az emberi embrió egy közülünk a fogantatás pillanatától kezdve, és ezért teljes mértékben tiszteletben kell tartani.
Kérjük, az angol döntéshozókat, hogy mondjanak nemet a Lordok Háza előtt lévő javaslatra, amely lehetővé tenné a háromszülős gyermekek létrehozását.
A javaslat szerint engedélyeznék a mesterségesen nyert csíravonalak genetikai anyagának egyesítését egy apai és két anyai forrásból egy újfajta emberi embrió létrehozása céljából.
A javaslattevők azzal érvelnek, hogy a genetikai módosítással létrehozott babák megoldást jelentenének néhány ritkán előforduló betegségre.
A javaslattal szemben világszerte tiltakoznak a civil és egyházi szervezetek. Kérjük, olvassa el az alábbi sorokat arról, hogy miért kell ezeket a javaslatokat egyetemesen elutasítani.
- A javasolt technikák egyike sem jelent gyógyírt a mitokondriális megbetegedésekre, amelyek a jövőben is olykor jelentkezni fognak a megszületett babáknál. Ezek a technikák csupán azoknál a családoknál alkalmazhatók, akiknél korábban diagnosztizálták a mitokondriális megbetegedéssel foganó babák lehetőségének kockázatát.
- A jelenlegi javaslatok semmilyen módon nem jelentenek megoldást a már megszületett gyermekek állapotának javítására, ugyanakkor egy teljesen újfajta emberi embrió létrehozásával járnak, melynek genetikai állománya egy apától és két anyától eredeztethető.
- Az egészséges mitokondriumokat adó nő adja az utód genetikai állományának egy részét – noha csak egy minimális hányadát, de ezáltal mégis harmadik biológiai szülővé válik.
- A javasolt technikák egyértelműen a csíravonal genetikai módosításai (nem úgy, mint a születés utáni terápiák, mint a vér- vagy szervadományozás), és mint ilyen, a jövő generációra nézve ismeretlen következményekkel is járhatnak.
- Az eljárások legalább egyike valójában klónozás, ezzel ajtót nyit a teljes reproduktív klónozásnak, mely a Föld minden pontján tiltott.
- Az emlősök petesejtjének mitokondrium átültetésével és módosításával kapcsolatban fontos következményekről jelentek már meg eddig is tanulmányok. Az eljárások embereken történő legutóbbi alkalmazása egy abortuszt és két halvaszületést eredményezett.
- Ezen a területen az állatkísérletek az életben maradási esély csökkenésével, bénulással és egyéb szörnyű abnormalitással jártak.
- További megfontolást igényel a petesejtet adományozó nőnek okozott kár, mivel az eljárás agresszív petefészek stimulálással jár, ami többek között- esetenként halálos – petefészek hiperstimulációs szindrómát okozhat.
Az emberi petesejtek vagy a korai embriók módosításával kapcsolatosan számos nemzetközi dokumentum tiltást fogalmazott meg.
Angol nyelvű rövidfilmek:
http://www.youtube.com/watch?v=BSHm9H5MGhw&feature=youtu.be
http://www.youtube.com/watch?v=aP20RrVIozw&feature=youtu.be