Nemet a gyermekházasságra!

Petíció az ENSZ különmegbízottja és az iraki segítségnyújtó misszió (UNAMI) vezetője figyelmébe

Nemet a gyermekházasságra!

siker

Nemet a gyermekházasságra!

0200 000
  116 653
 
116 653 have signed.

Botrányos döntésre készülnek Irakban: az iraki síita pártok kilenc éves kortól akarják engedélyeztetni a kislányok házasságkötését!

Síita parlamenti képviselők az 1959 óta hatályos 188. számú polgári jogi törvény módosítását javasolták az iraki parlamentben. Ez a terv többek között arra irányul, hogy csökkentsék a minimális életkort a lányok kiházasítását illetően, és már kilenc éves koruktól frigyre léphessenek…

Az iraki parlament november elején hagyta jóvá ezt a módosítást, de idáig nem véglegesítette azt a jogi eljárást, amely teljes mértékben beépítené a módosítást az ország törvénykönyvébe.

Az 1959-es iraki 188. számú törvény biztosította az állami joghatóságot a Sharia bíróságokon, továbbá tiltotta a poligámiát és a kényszerházasságot. Mindezeken túl kimondta, hogy a házasságkötéshez az alsó korhatár 18 év. (Hozzá kell tenni, hogy a kormány bíróságainak engedélyével 15 éves lányokat ma is férjhez lehet adni.)

A törvényjavaslat az iraki keresztény és jezidi kisebbség, illetve a lakosság más csoportjainak körében is felháborodást és jelentős ellenállást váltott ki. Tiltakozásokat követően Ján Kubiš, az ENSZ különmegbízottja és az iraki segítségnyújtó misszió (UNAMI) vezetője, 2017. november 9-én kiterjedt konzultációra szólított fel a nők jogainak tiszteletben tartása és a gyermekek védelme érdekében.

Erős kijelentéseket tett az ügyben Irak kurdisztáni régiójának parlamentje is, amely 2017. november 9-én úgy határozott, hogy elutasítja a javasolt módosításokat. Az ügyben továbbá megszólalt az amerikai külügyminisztérium is:

  • „A törvényjavaslat lehetővé teszi az akár kilencéves lányok házasságát, és nyilvánvalóan sérti a nők és a gyermekek nemzetközileg elismert jogait” – mondta Fairooza Taha, a kurd regionális parlament emberi jogi bizottságának elnökhelyettese.

  • Heather Nauert, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kritizálta az iraki parlament elvi beleegyezését a jogalkotási kezdeményezésbe. A kurdisztáni 24 Hírügynökség idézte őt, mint az amerikai kormány emberét: „Határozottan ellenezzük és elutasítjuk azt az elképzelést, hogy gyermekek felnőttekkel házasodhassanak.” Nauert hozzátette: „Nem olyan régen volt, hogy az amerikai kormány elítélte az ISIS-t, hogy gyermekeket ad hozzá felnőtt férfiakhoz."

Petíciónkat Ján Kubišnak, az ENSZ különmegbízottjának és az iraki segítségnyújtó misszió (UNAMI) vezetőjének címezzük azzal a sürgős kéréssel, hogy hasson az iraki kormányra és az ottani politikai vezetőkre annak biztosítása érdekében, hogy ez a jogalkotási javaslat – amely többek között szembemegy a gyermek jogairól szóló (1994-ben Irak által is aláírt) ENSZ-egyezménnyel – ne léphessen érvénybe.

Köszönjük, hogy aláírja ezt a kiemelten fontos és sürgős petíciót!

A petícióhoz felhasznált képet egy jezidi aktivisták által a törvényjavaslat ellen szervezetett demomnstráción készítette Nadia Bashar jezidi aktivista. (© Nadia Bashar)

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

https://orientalista.hu/legalis-lehet-a-gyerek-hazassag-irakban/
http://amp.albawaba.com/loop/assassination-childhood-outcry-iraq-over-proposals-legalize-child-marriage-1043184
http://www.rudaw.net/english/middleeast/iraq/091120173
http://www.basnews.com/index.php/en/news/kurdistan/391783
https://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/PR%20Family%20SL%209.11.2017%20EN.pdf
https://www.state.gov/r/pa/prs/dpb/2017/11/275450.htm
http://www.kurdistan24.net/en/news/69b0ed2e-1eff-4600-9876-a690034bf8a0

0200 000
  116 653
 
116 653 have signed.

Aláírás

Ez a petíció...

Győzelem!
Adatait adatvédelmi szabályzatunknak és felhasználási feltételeinknek megfelelően használjuk

Nemet a gyermekházasságra!

Petíció Ján Kubiš, az ENSZ különmegbízottja és az iraki segítségnyújtó misszió (UNAMI) vezetője figyelmébe

Kérjük, vesse be minden befolyását annak érdekében, hogy az iraki kormány és az ottani politikai vezetők elutasítsák az 1959-es 188. számú polgári jogi törvényt módosító iraki parlamentben javasolt jogalkotási kezdeményezést.

A törvényjavaslatban szereplő házasságkötési korhatár csökkentése, amely lehetővé tenné a lányok 9 éves kortól való házasságra lépését, ellentétes az alapvető gyermeki jogokkal és az ENSZ gyermekjogi egyezményével, amelyet 1994-ben Irak is aláírt.

Egy ilyen törvény elfogadása súlyos csapást fog mérni az eddigi több éven át tartó erőfeszítésekre, amelyek célja a nők és a gyermekek alapvető jogainak megőrzése és megerősítése az iszlám országokban.

Köszönjük, hogy elkötelezte magát a gyermekek védelméért és a kilenc éves kortól engedélyezett házasság megakadályozásáért, valamint a szexuális zaklatás ellen, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik a házasságkötés után.

[az Ön neve]