Petíció
Ne ássa alá az ENSZ a hívő emberek szabadságát!
Ne ássa alá az ENSZ a hívő emberek szabadságát!
Az ENSZ különleges rapportőre nemrég jelentést írt az élettel, a házassággal, a biológiai nemmel kapcsolatos vallásos meggyőződésekről.
Ahmed Shaheed, a vallás és meggyőződés szabadságának különleges előadója az abortusz és az úgynevezett LMBTQI-jogok mellett szólalt fel a törvénytisztelő, békés hívek meggyőződésével szemben. A jelentésben diszkriminációval vádolja meg a vallási intézményeket és a híveket.
Odáig megy, hogy az állam kibővített szerepe mellett érvel doktrinális ügyekben, amennyiben az „káros, megkülönböztető jellegű nemi (gender) normákat tartalmaz”. Emellett kritizálja az afrikai vallásos embereket, akik ellenzik a homoszexualitást népszerűsítő iskolai könyvek bevezetését.
Akkor, amikor a világ népessége egy jelentős részének korlátozzák a szabad vallásgyakorlását (a legüldözöttebb vallás a kereszténység), az ENSZ vallásszabadság előmozdításáért felelős jelentéstevője maga ássa alá azt.
Írja alá a petíciót, és hívja fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elnökét illetve az ENSZ főtitkárát, hogy távolítsák el pozíciójából Ahmed Shaheed-et.
Hivatkozások:
A kritizált jelentés innen tölthető le:
https://www.ohchr.org/EN/Issues/FreedomReligion/Pages/ReportGenderEquality.aspx
Összefoglaló:
https://news.un.org/en/story/2020/03/1058411
ENSZ-jelentés promotálja az abortuszokat és az LMBT-jogokat az emberi jogokkal szemben (The Washington Times)
UN Expert: World Religions Should Defer to the Authority of UN Experts (C-FAM)
https://c-fam.org/friday_fax/un-expert-world-religions-should-defer-to-the-authority-of-un-experts/