Börtönbe kerülhet a bíboros, mert kritizálta a homoszexuális és radikális feminista csoportok tevékenységét és a gender törekvéseket?
Kiállunk a meghurcolt bíboros mellett
siker
Kiállunk a meghurcolt bíboros mellett
SIKER:
Cañizares bíboros a segítségünket kérte, közösségünk nem hagyta cserben. A bíboros elleni vádakat ejtették. Nem hagytuk, hogy a gender és LMBT lobbi nyomására igazságtalanul ítéljék el.
Több mint 200 000-ren álltunk ki mellette, a magyar aláírók száma meghaladta a 6000-ret. Köszönjük mindenkinek, aki szívén viselte az ügyet. Ha aláírta a petíciót, Ön is hozzájárult a sikerhez. Segített megakadályozni, hogy egy ártatlan embert ítéljenek el értékei felvállalásáért.
Cañizares bíboros az alábbi sorokkal mond köszönetet a petíció aláíróinak:
"Aláírásuk és támogatásuk megérintette a szívemet. Köszönöm szépen. Tudom, hogy szeretetből csatlakoztak ehhez a CitizenGO petícióhoz. Tudom, hogy tisztában vannak vele, hogy ami kockán forog, az nem az én életem, hanem a vallásszabadság és a keresztények joga ahhoz, hogy kifejezzék hitüket és meggyőződésüket. Itt az ideje felállni, és nem félni. Bátorság, előre!”
A CitizenGO elnöke és munkatársa személyesen vitték el a több mint 200 000 aláírást a Valenciai Városházára.
--------------------------------------------------------
Büntetőeljárás indult Valencia érseke, Cañizares bíboros ellen gyűlölet-bűncselekmény vádja miatt, mivel "meleg birodalomról" beszélt, bírálta a radikális feminista csoportokat és elutasította Európa "nyitott ajtók" bevándorlási politikáját.
Nem sokkal a bíboros kijelentései után több LMBT és feminista csoport a spanyol jogban megjelenő gyűlölet bűncselekményre való buzdítással vádolta meg a bíborost a Valenciai Bíróságon. A Valenciai Kormány elnöke, a szocialista Ximo Puig elítélte a bíborost a regionális parlamentben. A Valenciai Parlament elnökhelyettese, Minica Oltra is csatlakozott hozzá, sajtótájékoztatóján ezt állítva: "a szavai a gyűlölet érzésére, és ezért gyűlölet-bűncselekményekre is ösztönöznek (...) az üzenete nőgyűlölő, és megalázza a nőket".
Cañizares bíboros a következőképpen fogalmazott:
"A nálunk érvényben lévő szabályozás szembemegy a családdal. A helyzet komoly, amely a jövő társadalmára is hatással van. Foglalkoznunk kell a házasság és a család stabilitásával, és rendkívüli társadalmi kérdésként kell kezelnünk a családok támogatását és nyilvános elismerését.”
"A családok kultúránkban folyamatos komoly fenyegetésnek vannak kitéve." "Gondoljunk csak a családellenes a szabályozásunkra, a politikai és társadalmi erők intézkedéseire, a meleg birodalomra és a hozzá kapcsolódó mozgalmakra és akciókra, a radikális feminizmus eszméire vagy a legalattomosabbra mind közül, a gender elméletre.”
A fentivel párhuzamosan a spanyol Menekültügyi Támogatási Hálózat is bepanaszolta a bíborost, mivel azt állította, hogy „nem minden menekült tiszta búza”, utalva ezzel a németországi nőkkel szembeni erőszakos cselekedetekre és arra, hogy van rá esély, hogy a menekültekkel dzsihádisták is érkeznek Európába. A Hálózat szerint Cañizares bíboros célja az alkotmányos rend aláásása.
Jelen állás szerint, ha a bíborost elítéli a bíróság, három éves börtönbüntetést is kaphat.
Ne hagyjuk, hogy megbüntessék a bíborost értékei felvállalásáért és kimondásáért. Alkotmányos jogunk véleményünk kinyilvánítása. Ne hagyjuk, hogy belénk fojtsák a szót azzal, hogy lehomofóboznak minket, és meggyőzdésünket gyűlöletbeszéldnek állítják be! A házasságot egy férfi és egy nő szövetségének tartókkal miért nem toleránsak a tolerancia hirdetői?
A petíció aláírásával közvetlenül Valencia polgármesterének, Joan Ribónak küldünk üzenetet, illetve a Cañizares bíborost támadó politikai csoportok képviselőinek.
------------------
További információ:
A szentbeszéd szövege spanyol nyelven
http://www.redinmigracion.org/prensa/2454/
http://www.abc.es/espana/comunidad-valenciana/abci-espanola-ayuda-refugi...
http://www.breitbart.com/national-security/2016/06/14/criminal-hate-spee...